Bejelentkezés az alakulóban lévő kistermelői szövetkezési formábaKlikk ide!

2016. június 5., vasárnap

Kampányzáró gondolatok



                                  
 Önkritikával kell kezdjem, mert mesze elmaradtam az elképzelt aktív részvételtől. Természetesen a kampányban. Túl friss nyugdíjas vagyok, és a vélt sok szabad időt még nem tudom elég hatékonyan beosztani. De aggodalomra semmi ok, mert a kampány történései még sokáig fogják vita tárgyát képezni. Közéleti oldalamon még sokáig olvasható lesz az általam értelmezett változat.
Így kampány végén, mindenek ellenére maradok továbbra is RMDSZ-tag. Meggyőződésem, hogy ősszel mindentől függetlenül az RMDSZ-t kell követni, és el kell menni szavazni. Vallom, hogy jelen pillanatban parlamenti szinten az egyetlen potenciális politikai erő a romániai magyarság számára csak az RMDSZ marad.
Mindezektől függetlenül viszont legalább annyira határozottan vallom, hogy Gyergyóval csúfosan eljárt, úgy az országos, mint a területi RMDSZ-szervezet. Ehhez természetesen kellettek a hozzám hasonló naiv, a politika csalafintaságaihoz nem értő, jóhiszemű gyergyóiak.  De még nagyobb mértékben a magánérdekeikért Gyergyót feláldozó - hogy más jelzőkkel ne minősítsem - politikusok.
Ahhoz, hogy az összeborulás feledtesse nyolc év undorító RMDSZ-MPP sárdobálását, valamint hozzájáruljon a lemaradások behozatalához, az RMDSZ részéről nem elég az óvatos, tekervényes ígérgetés, hogy persze mi megpróbálunk mindent, de azért ne higgye senki, hogy egyszerre mindent!!! Nem, nyíltan vállalt, érezhető, kimutatható pozitív diszkrimináció alkalmazása igényeltetik Gyergyó számára. És ezt lehetőleg ne az ízléstelenség határát bőven súroló médiareklámmal. Ha ez megvalósul, a bizalom erősödése is garantált. Ellenkező esetben igazolódik, hogy városunk újból csak eszköz volt a politikum számára, csapatformáló önös céljaik elérésére.
A lényeg az, hogy el kell menjünk szavazni és ki-ki lelkiismerete szerint tegye kötelességét, ha fogcsikorgatva is. A remény hal meg utoljára, hangoztatjuk gyakran. Én is abban reménykedek, hogy a leköszönőtől mindenképp egy jobb testület és végrehajtó csapat következik.
Tisztelt jóhiszemű gyergyói sorstársaim! Engem személy szerint eddig a pillanatig nem tudtak meggyőzni az összeborulás jelöltjei. Az ok nem más, mint az őszinteség hiánya. Engedtessék meg nekem, és kérem, ne sértődjön meg senki, nem ez a szándékom.
Számomra hiteles, szavahihetővé akkor válik egy ember, amikor megérik, felnő arra a szintre, hogy szembe tud nézni saját és csapattársai hibáival, tévedéseivel. És a közösség elnézését kérve természetesen ezekért nyilvánosan vállalja a felelősséget.
Ebből a kampányból teljességgel kimaradt a fenti minimális elvárás. Azért a minimális, mert ha valóban elvégezték volna jelöltjeink önmagukban ezt a számadást, akkor értelem szerint semminemű külső beavatkozás nélkül az érintettek egyet léptek volna hátra, teret adva azoknak, akiknek nem kell hasonlókkal küszködni.
A kampányban egy dolog félreérthetetlenül bizonyítást nyert. A finanszírozási lehetőségek megjelenésétől, 2003-tól Gyergyószentmiklós a hasonló nagyságrendű települések között sereghajtóvá vált. Ha nem volt forrás, természetesen nem lehet eredmény sem.
Az összeborulás jegyében ezt a vitathatatlan mulasztást, bűnt az RMDSZ jelöltjei elhallgatták, az MPP jelöltjei gúnyt űzve a kérdezőkből, cinikusan elutasították.
Nem vagyunk tökéletesek. Minden jó szándék ellenére mindannyian tévedhetünk. Azonban a tékozló fiú példájával élve, minden megbocsájtható. De a megbocsájtást kérni kell. Ha Nagy Zoltán, a közös polgármesterjelölt, majd a jelöltek a kampány kezdetén elhatárolódnak, vagy beismerik a téves stratégiák okozta rossz irány következményeit, akkor becsülettel, zökkenőmentesen lehetne tovább menni. Mivel ez nem történt meg, számomra hiteltelen (hitelét vesztett) a Nagy és a Kell egy jó csapat egyaránt. Természetesen kivételt képeznek az újonnan beugratott, és a politikai múlt nélküli csapattagok. Ha Nagy Zoltán a beiktatása után is a dolgok kozmetikázása, nem kimondása, felvállalása, és természetesen helyre tétele, megoldása mellett dönt, akkor egyértelművé válik érintettsége, és zsarolhatósága miatt nehéz lesz dolgoznia.
Néhány pontosítás ismétlése, ahogy én látom:
A változás utáni korszak első 12 éve volt az, amikor a magánosítás, a partnerség, a magántőke masszív bevonása igazolható lett volna. Egyszerűen azért, mert ekkor még nem voltak igazi nagy forráslehetőségek, pályázatok, tehát 2003-ig. Nem ezt tettük, hanem kihasználtuk azt, ami volt. De ennél is fontosabb, hogy felkészítettük a várost a pénzek fogadására. De sajnos utódaink nem kihasználták a lehetőségeket, hanem felszámolták a kész infrastruktúrát.
Csak egy példával igazolva: 2000-2004 között létrehoztuk az ECHOO inkubációs központot (a PHARE program keretén belől). 2004-2008 között, az akkori 100%-os RMDSZ testület vezetése alatt a végrehajtók megbénítják működését, majd feladják. 2008-ban az MPP kampányígéretet tesz a visszaindítására. Ígéret, melyet cselekvés is követ, legalábbis olyan szinten, hogy pénzt különítenek el, és Nagy Zoltánt bízzák meg a visszaindítással. Természetesen ez csak kezdeményezés szinten maradt, mert nem történt semmi a visszaindítás körül. Nyolc év MPP-s vezetés után ma a pályázatírás helyett civil szervezet (vallási) fejt ki tevékenységet a központban. Ma 2016-ban újra a pályázatok fontosságától hangos a kampány! Természetesen az eltelt időben pályázatokra kifizetett összegekről még nem is beszéltünk. Amúgy nem is lehetett volna eddig megtudni. Most viszont, ha valóban komolyan veszik a pályázatírásokat, újabb, nem kis kiadás elébe néz az önkormányzat.
2014-ig a második 12 év pedig a közhasznúság és a pályázatok nagy választékát kínálta, ekkor bűn volt ne élni a lehetőséggel. Ez történt Gyergyóban, az optimális lehetőségek felcserélődése. Ez okozta a lemaradást, és ezt nem hajlandó beismerni a leköszönő városvezetés.
A nagy lemaradás behozása és az idő rövidsége miatt a jövő számára újra stratégiai fontosságú lesz a magántőke bevonása.
De figyelem! Semmiképp az elmúlt nyolc év mintájára! Azt el kell felejteni! Hogy miért? A válasz egyszerű és logikus.
A hosszú távú szerződések, a 20-30 éves partnerség az önkormányzatokkal, akkor is vonzó és kifizetődő a magánszféra számára, ha a döntés jogát nem is kapja meg! Tehát részvénytársaság esetén kissebségi tulajdonos, szerződések esetén (szolgáltatások, vagy bármi más) döntési jog nélküli magánbefektető marad. Megnyugtatom ilyen feltételek mellett is fog kerülni magánbefektető!
(Természetesen egy hibája azért van. A mindenkori testület kézben tudja tartani, ellenőrizni, és ami a legfontosabb elszámoltatni a partnert!!!!!!). Remélem mindenki számára világos.
Mivel az egyik vitaműsorban egy lakossági kérdés kapcsán nevem is elhangzott, még erről néhány szót. A kérdés a 4-es km-nél épített gátat, annak jövőjét, valamint a gát alatt épült ingatlanokat is érintette. Egész pontosan, hogy vajon ki adott engedélyt, hogy felépülhettek? Nagy Zoltán polgármesterjelölt arra emlékezett, hogy biztos nem a leköszönő MPP-s vezetés, hanem lehet, hogy Pál Árpád polgármester idejében történt az engedélyezés. Valóban ez így is lehet, még nem ellenőriztem. Ha így igaz, a felelősséget ma is vállalom. De nem ezért térek ki a kérdésre. Ijesztő volt számomra, hogy nyolc év városvezetés után a gát igazi rendeltetéséről ne tudjon egy városvezető. A gát elsősorban stratégiai célokat volt hívatott teljesíteni, és csak másodlagosan turisztikai célokat. Ezért tettem, és tettünk meg mindent a karbantartásáért (2004-ig), még ha nem is a város vagyonát képezte. A magasbükki vízgyűjtő szabályozására (felhőszakadások esetén), valamint a város vízellátásának egyik biztonsági vízgyűjtőjeként volt fontos a gát. Igen, 2004-ig őriztük a szállítóvezetéket, melyen szárazság vagy fagy esetén vizet tudtunk feljuttatni a vízházhoz. Ha a 2004 utáni vezetések is komolyan gondolták volna a helyi, valamint a kistérségi vízszolgáltatás megvalósítását, akkor ma nemcsak tervezgetnénk a kampányban újra beígért szolgáltatás-bővítést, hanem már rendelkezésünkre állna a 4-es, a 7-es km-ek, valamint nem utolsó sorban, az ipari vezetéken keresztül, a Marosból történő víztartalék mennyisége. Igen, kedves RMDSZ-MPP­-s jelöltek, csak egyetlen szegmens és mennyi mulasztás!!!! Arról meg senki nem is akar beszélni, hogy ugyancsak 2004-ig a semmiből, mások pénzén már kisrégiós „mini” szolgáltatóvá tettük városunkat. Ugyanis Újfalu, Kilyénfalva, Tekerőpatak, Alfalu, Szárhegy településeknek ivóvizet szolgáltatunk, olyan körülmények között, ahogy hagytuk 2004-ben. Egyszer hátha valaki megmutatja, mennyit hozott a szolgáltatás a városnak. Ide kívánkozik, nem kerülhetem meg a víz- és csatornázási programot. Már szakálla van az ügynek, annyit beszéltünk róla. A baj az, hogy a tettes, a tettesek még nem kerültek meg. Egyszerűen 2011-ben a munkálat újra kiírásának lehetőségét megakadályozókról beszélek. Mivel a nyertes cég a szerződésben vállalt határidőre nem kezdte el a munkálatokat a C.N.I. (Consiliul Național de Investiții), amelyre előszeretettel hárítja a felelősséget a városvezetés, a törvényt betartva a szerződések bontása mellett döntött. (Döntés, melyről az intézmény irodájában személyesen kaptam tájékoztatást a C.N.I. elnök asszonyától.) Döntés, mely nem tetszett valakiknek (hogy kiknek, egyszer majd ez is kiderül), de a város érintettsége tagadhatatlan a szerződésbontás megakadályozásában. Ennek eredményeként következtek a módosítások és azok szentesítése a 2012. augusztus 2-ai vagy 3-ai kormányülésen. Bejelentés, mely a Gyergyó TV-ben hangzott el a 2012-es parlamenti választások kampánya keretén belől.
Az egész munkálat körül ezen kiírás megakadályozása a legnagyobb bűn. Egyszerűen azért, mert ekkor adódott lehetőség minden hiba kiküszöbölésére, a szükséges kiegészítések megtételére, hogy ma egy működő, modern rendszerrel rendelkezzen városunk. Annak ellenére, hogy már sokan szavazatokat is nyertek, és lehet, hogy még nyernek, hol állunk a befejezéstől és a színvonalas szolgáltatástól az új rendszerrel.
Csak a felvázolt két téma körüli rendellenességek, mulasztások igazolják a beszámolók, elszámoltatások fontosságát, mely alól kibújt a városvezetés. A lakónak maradt a sok kedves tájékoztató, melyekből egyoldalúan csak a jó és a sok apró megvalósításokról szól a történet. Ezért magasak a közvélemény-kutatás mutatói. Nyolc éve városunk alig vagy szinte semmilyen mulasztásról nem értesült, melyeket vezetőink elkövettek. Ezért kell a reform a lakosság hiteles tájékoztatását illetően. Amíg ez nem valósul meg, marad minden a régiben.
A fentiek miatt is fontos lenne esélyt adni az ellenzékieknek. Mert ha az RMDSZ-MPP megkapja a 2/3-os többséget, fennáll a veszély a többségi diktatúra további alkalmazására. 2004-2008 100% RMDSZ, 2008-2016 2/3-os többség MPP, 2016-2020 2/3-os többség RMDSZ-MPP.
Részemről egyelőre folytatni szeretném szélmalomharcnak tűnő, reformösztönző tevékenységemet. Hiszem és vallom, hogy valamikor valóban felébred Gyergyószentmiklós a Csipkerózsika-álomból, melybe engedi beleringatni magát a politikum által.
Rövidtávon pedig reménykedek, hogy lesz egy testülete, és polgármestere, akik beiktatásuk után:
Az ígérgetések egyvelegéből felállítanak egy prioritáscsomagot. Figyelem, a közösség bevonásával!!!
Egy polgármester, akinek a szíve a helyén van. Mert ha ez rendben, akkor szolgálni fog, nem diktálni, és ami ennél is fontosabb, ha bármilyen kényszerítő körülmény ettől el akarná téríteni, nem teszi, inkább lemond, a saját becsülete és a város érdekeinek megvédése érdekében.

Június 5-e a választások és nem a rendszerváltás napja!



Írásom még a helyi televíziók választási adásai elött született, és a szemléletváltás reményében teszem közzé.

Június 5-e a választások és nem a rendszerváltás napja!

Két fogalom, melyet sikeresen összemos a politikum. Ez általában sikerül is, mert a kampány és az adminisztrációs technikák sokat fejlődtek az eltelt 25 ében.Sajnos a lakosság választási kultúrája nem sokat, szinte semmit nem változott. Maradt a jóhiszemű figyelés, várakozás a politikum felé, aztán a döntés meghozatala, még ha fogcsikorgatva is. Ezzel a jóhiszeműséggel él vissza a politikum (tisztelet a kevés, de létező kivételnek) lelkiismeret-furdalás nélkül.Ezen technikák szellemében városunkban úgy áll elő a politikum,a ,,NAGY CSAPAT”, ahogy jellemzik magukat(amúgy nagyon ötletesen!),minthaa Holdról érkeztek volna, és a következő négy évben megválthatnák a világot. Ilyen és hasonló megnyilvánulásokra sajnos potenciális vevő volt, és lehet a jövőben is a közösségünk.Pedig valójában semmi másról nem kellene, szóljon a kampány,mint egy folyamat folytatásának a biztosításáról választások útján.És máris elértünk a buktatóhoz. Folyamatok folytatása. Melyik folyamat? Mert, ha az elmúlt nyolc évben gyakorolt: egységes stratégia nélküli,partnerségeken keresztüli, szavazatokat biztosító,szimpátia alapú pénzköltögetés folytatása történik, akkor az eredmény továbbra is a lemaradás, újabb források elvesztése lesz. Mivel a kampány kezdete előtt sem a végrehajtók – polgármester, alpolgármester –, sem a hatalmat gyakorló MPP-s testület egyetlen tagja sem határolódott el a nyolc év alatt követett téves stratégiáktól és azok a közösségre gyakorolt negatív hatásától,ezért minden rokonszenves ígérgetés ellenérecsak a téves, agyonbonyolított folytatásra lehetkövetkeztetni. A helyzeten csak ront az összeborulás, a kényszerházasság, mert így az RMDSZ kénytelen felvállalni, részt venni a kozmetikázásban,és ezen keresztül még jobban összezavarni az emberek fejében mindent, nehogy valamit is tisztán kezdjenek látni, mert akkor nagy bajban lesznek a kényszerházasok.Havisszagondolunk a sok sárdobálásra, gyalázkodásra az RMDSZ-MPP között, akkoraz értelmes, jóhiszemű gyergyói ember csak megcsömörölni tud. Ezt teszi a nagypolitika. Személy szerint vallom,amíg tudok, dolgozni fogok azért, hogy kis településeink szabaduljanak meg az ehhez hasonló rákfenétől. Még egyszerűbben:
Ne majmoljuk a nagypolitikát, mert az csak a politikusoknak jó.
Egy kis tenni akarással és jóindulattal lehet ezt nélkülözni. A megoldás érdekében írásaimban már a megoldás lehetőségeire is tettem néhány javaslatot.
Értelemszerűena folytatás után csakisa hibák beismerése, a szemléletváltás,a szemléletmódosítás lenne logikus. De itt újabb buktatók következnek. Hány elkezdett pályázat van folyamatban? Milyen lépéseket tett 2012-től a leköszönő vezetés, hogy a 2014–2020-as uniós költségvetésből bár részlegesen pótolni tudjuk a 2003–2013-as veszteségeket. Mert ha annyit, amiről most a kampányban értesülünk, akkor már régen rossz, nehéz lesz lépést tartani a normálisan menetelő,a lényegi dolgokkal foglalkozó önkormányzatokkal. A székely közmondással élve: „mi már csak az elveszett fejsze nyele után kapkodunk”.Figyelem, 2004-ben a választások után11 különböző fázisban lévő beruházás várt folytatásra. Bejáratott fejlesztési irodával, pályázati ECHO inkubációs központtal, több sikeres pályázattal a hátunk mögött, egyszóval kialakított infrastruktúrákkal vártuk a kiírások megjelenését. Ezekkel az igazi csapatokkal tudtuk volna aprópénzért, nem milliókért írni, megnyerni, leszervezni a pályázatokat. Azért a feltételes mód, mert a minket követő önkormányzatok, beleértve a Nagy Csapatot is, sikeresen lerombolták, visszafejlesztették ezen infrastruktúrát. Ezek után jó volna egy kimutatás, hogy tisztán lásson a gyergyói választó, hány milliót fizettek ki különböző cégeknek pályázatokra, szervezésre. De mégsem volt hiábavaló amunkánk, mert Gyergyóremete,Gyergyóalfalu,Gyergyóditró stb. községek igénybe vették szolgáltatásainkat. Természetesen az eredmények sem maradtak el, Gyergyóval ellentétben. A szakemberek egyrészével a felszámolás után is együtt működtek,lásd Gyergyóremete példáját. Az ilyen és ehhez hasonló tévedések sorozata vezetett a mélyrepüléshez, lemaradáshoz.