Bejelentkezés az alakulóban lévő kistermelői szövetkezési formábaKlikk ide!

2017. december 31., vasárnap

Köszöntő



Kedves rokonok, jó barátok, ismerősök, Gyergyószentmiklósiak.
Boldog Új Évet
A hálaadás után, az újesztendőre, elvárások, jó kívánságok megfogalmazása következik. A legfontosabbat, egészséget kívánok mindenkinek.
Rendhagyó módon részemről az egészség után az önzetlenül vállalt közösségi munka szükségessége fogalmazódik meg elsőszámú sürgősségként. Hogy miért? Meggyőződésem, hogy hosszútávon csak magunkra számíthatunk. Kis közösségeknek még adott a lehetőség, hogy éljünk a közösen végzett munka előnyeivel.
Hit, Remény, Szeretet erősítsen céljaink elérésében.

2017. december 21., csütörtök

Énekeljük meg közösen Gyergyószentmiklóst!

2016 december 19

Hagyomány-élénkítés, hagyományőrzés reményében indítom útjára elképzelésem.
A miértről röviden annyit, hogy a hetvenes évek elejétől, több mint negyven éve azok közé tartozok, aki csoportosan vagy jelentkezők, társak nélkül akár egyedül énekelve is, a szent este éjszakáján, az éjféli mise után egy-két ismerőst, barátot megénekeltem.
A hagyomány szerint karácsony estéjén tulajdonképpen a fiatal leányokat énekelték meg. Az a leány, akit nem kerestek fel az énekesek – lenézett leány volt. A tisztelet, a nagyraértékelés, a nagyrabecsülés kifejezéseként a szülők,sógor, koma, barát stb. megéneklését is gyakorolták.
Az utóbbi két évtized gyakorlata nagyon elszomorít. Most, amikor nem tiltja senki, amikor munkaszünet alatt éljük meg szent ünnepeinket, nem mint az átkosban, érzem az Ime midőn mindenek… őseink által gyakorolt, ápolt üzenetének elhanyagolását.
Igen, üzenetről beszélek, mert minél több helyen felcsendül, úgy éneklőnek,mint megénekeltnek hoz valami többletet, ami szerintem nem más, mint annak megerősítése, hogy senki sincs magára hagyva a közösségben.
Az elképzelés, melyet javaslatok alapján közösen véglegesíthetnénk, a következő:
Az éjféli mise után találkoznánk a templomkertben. Megegyezés alapján innen indulnánk az első helyszínre, mely egyesség alapján lehet(hajléktalan szállás,gyerekotthon,öregotthon stb.) vagy a város bármely sűrűbben lakott útkereszteződése,negyedek parkjai stb.
Erre a felvetésre kérem a véleményeket,javaslatokat,és legkésőbb csütörtök estéig a részvételi szándék kinyilvánítását


2016 december 23.

 Köszönöm a sok pozitív visszajelzést. Örvendetes, hogy sokan találják jónak a kezdeményezést. A gond az,hogy ez még mind nem elég az énekléshez. Az történik, hogy a mai napig még senki nem mondta (üzente) azt, hogy ott leszek.Természetesen ennek megfelelően javaslatok sem születtek.
Mindezek ellenére sem adom fel.Mise után az akadémiai negyed órát kivárom a templom kertben, Ha néhányan összekerülünk, bár egy próba éneklést megteszünk.Természetesen annak reményében, hogy jövőre már sikeresebb lesz.

2017. április 30., vasárnap

Hozott maradandó változást mindennapjainkban Húsvét üzenete?



Fogalmazódik meg a kérdés elsősorban számomra, általában pedig mindannyiunk számára. Képesek vagyunk egy parányi önzetlen változásra? Természetesen közösségi problémáink orvoslása érdekében. Jómagam is próbálkozok, hogy fog-e sikerülni…?
Néhány problémakörben próbálok következetes maradni, nem feladni és tovább próbálkozni, ha kell küzdeni.
Célok:
A kistermelői minőségem megerősítése. A,,minőség mindenekelőtt” felhívás hitelességének érvényesítése. Ezt minden fogyasztó számára, a bármikor megejthető látogatás ellenőrzés biztosításával, szeretném segíteni. Természetesen, azok számára, akik komolyan gondolják, hogy az egészséges táplálkozás szükségessége, azaz az ellenőrizhető minőség ma már messze felül írja az anyagiakat. Ez egyszerűen annyit jelent, hogy bárkit, bármikor szívesen látok, hogy meggyőződhessen a leírtakról a Bălcescuút 30. szám alatt.
Célok:
A kistermelők, a háztáji gazdálkodás valamilyen szövetkezési formába való szerveződésének megvalósítása. Ezen keresztül egy összehangolt formában működő mozgalom létrehozása. Ha nehezen alakul is, bizakodó vagyok, mert nem hiszem, hogy valaki annyira csak a mának és a pillanatnyi haszonnak, kényelemnek akarna élni, hogy a jövő nemzedékek, gyerekeink, unokáink jövője ne érdekelné, ne próbálna tenni biztonságukért. Ugyanis amiről beszélek,a szövetkezés,az összehangolt tevékenység,a termelés tulajdonképpen a létkérdésünk.
*     *     *

,,Egy virágos Gyergyószentmiklósért” 2016 márciusában útjára indított kezdeményezés folytatása
Nincs információm, hányan mozdultak a kezdeményezés kapcsán 2016-ban, de folytatni kívánom a kezdeményezés népszerűsítését. Az idén azzal szeretném bővíteni, hogy a május elején sora kerülő II. Palántamajális alkalmával, a lehetőség függvényében, mi, a résztvevők ajánljunk virágpalántákat ajándékba, azok számára, akik hajlandóak bekapcsolódni az akcióba. És ezt idővel valamilyen formában fokozni.
*     *     *
Az önkormányzati tevékenység állandó szakmai véleményezése, természetesen az általam birtokolt szakmai ismeretek szintjén
A múlt idézése azzal az egyetlen céllal történik, hogy az elkövetett hibák ne ismétlődhessenek.
Néhány megjegyzés, vélemény a közelmúlt történései kapcsán.
A 2017-es költségvetés mutatóiból visszaköszön a több éves hibás stratégia. Teljességgel hiányoznak folyamatban lévő meghatározó beruházások pályázati pénzekből. Ugyanakkor érezhető, ellenőrizhető a kiszolgáltatottságunk. A helyi források, például a szolgáltatások biztosította jövedelmek hiánya. Egy újabb szerencsés leosztásig minimális az érdemi beruházás, nincs járda-, nincs infrastruktúraépítés. Van viszont megalázó ígérgetés, hercehurca, lásd a jégpálya korszerűsítése körüli történések. Szomorú vagyok és mélységesen felháborodott. Ezt nem engedtük meg akkor, amikor valóban semmilyen forrás nem ált a város rendelkezésére. Azt hallani ma, hogy a tulajdonjog rovására történő javításokért még hálások is kell legyünk valakiknek…!A jégpálya építői forognak sírjaikban! Az élők pedig velem együtt keseregnek.
Csak az érdekesség kedvéért:a csíkszeredai és a gyergyószentmiklósi jégpályák építésekor is fennálltak különbségek. A gyergyószentmiklósi jégpálya azonban sokkal többet ér a gyergyószentmiklósi, a Gyergyói-medencében élők számára. Többet, mert sokak munkája van benne. Ezért bűn a tulajdonjog bántása, feladása. Mivel a kialakult helyzet a volt városvezetések hozzá nem értése, vagy mulasztásainak következménye, a jelenlegi összeborulás eredményeként helyére kellene tenni a dolgokat, és a tulajdonjog visszaállítása mellett történjen a felújítás.
*
Nem hagyhatom szó nélkül néhány bejelentett beruházás visszásságát sem. Annak határozottan örvendek, hogy újra prioritásként emlegetik őket, de azt már nem tartom becsületesnek, hogy úgy tálalják fel, mint ma megjelenő új problémákat. A képviselő úr felfedezte, hogy a jelenlegi teherforgalom tulajdonképpen az állami útügy hatáskörébe kellene tartozzon, valamint, hogy a Gyilkostó üdülőtelepen minden vendéglátóipari egységet belehetne zárni a hiányzó víz- és csatornahálózat hiánya miatt. A megyei tanács vezetése pedig egy uniós pénzekből megvalósuló,fiatal vállalkozók támogatását célzó inkubátorház megvalósítását ígéri városunkban.
Ennél megalázóbb helyzetbe nem igazán kerülhet egy közösség. Hogy miért? Már többször leírtam, de röviden megismétlem. A teherforgalmi út, a Gyilkostó víz- és csatornahálózata 2004. óta a városvezetések, a megyei tanács, a politikum által elhanyagolt, sőt a Gyilkostó esetében a városvezetés által akadályozott beruházások. Városunkban az inkubátorház valamikor 2000-2002. között, a PHARE program keretén belől már létrejött, néhány, a mai napig sokak által jelentéktelennek minősítetett személy munkájának eredményeként, mint Farkas Éva,Bíró Emese, Buzogány Ágnes, Pál Árpád stb. Ebben a témában tehát több mint tíz évvel megelőztünk olyan városokat, mint Székelyudvarhely, és mint Sepsiszentgyörgy. És hogy mi is az igazi gond? A korrektség, felelősségvállalás hiánya. Igen, mert a létrehozott Echo Inkubációs Központ tagja volt - a nyolc Gyergyói-medencebeli település mellett - a megyei tanács is. Tehát a központ leépüléséhez 2004-től hozzájárultak, mások mellett, a ma tisztségben lévő vezetők is. Ki hivatali mulasztással, ki nemtörődömséggel.
Ezek után szót ne ejteni a mulasztásról, meg nem történtnek tekinteni a központ létezését, és ne úgy kezdeni a sajtótájékoztatót, hogy
Tisztelt Gyergyószentmiklósiak!Amindannyiunk hibájából megszűnt Echo Inkubációs Központ felélesztésére ismét van lehetőség uniós pályázaton részt venni, ezért mindent elkövetünk…!
Igazi vezetőink, azok lesznek, akik majd felnőnek erre a szintre.
*
A roma-, a cigánykérdés városunk, országunk, Európa rendezésre váró problémája. A rendezetlen körülmények következményének szenvedő alanya voltam már jómagam is(telefon, kerékpár,stb.). Ennek ellenére nem tudok egyetérteni a választott megoldással. Anélkül, hogy részletekbe bocsátkoznék a következők miatt:
- az erőszak, a bosszú mindig csak erőszakot és bosszút szült.
- nem old meg semmit, nem nevel, nem alakít.
- emberként pedig marad a kérdés: lehetek megelégedett, boldog, hogy megszabadultam egy problémától, ami tulajdonképpen nem szűnt meg, csupán ma már mások problémája, nem az enyém? Mert tulajdonképpen ez történik, nem változik, nem javul semmi, csak a helyszín változik. Ma valahol máshol, mások rovására folytatják.
A fentiek szellemében marad az egyetlen járható út: a mindenkori önkormányzat irányítása alatt(rendfenntartó egységek,iskolák, egyházi felekezetek, roma képviseletek, civil szféra stb. segítségével összehangolt) nevelő, formáló munka megszervezése szükségeltetik napi, heti rendszerességgel. Természetesen annak tudatában, hogy ez egy hálátlan, minimális sikerélménnyel járó tevékenység, de más megoldás nincs.
Mindaddig, amíg az történik, ami az eltelt évtizedek alatt, addig csak rosszabbat várhatunk. Mi is történt? Mindenki ítélkezik. De azért a politikusok minden választás alkalmával nagy figyelmet tanúsítanak irántuk. Alkalmi munkákra az arra jelentkezőket szívesen felhasználjuk, de legyünk őszinték, igazán emberszámba nem nagyon akarjuk venni őket. Természetesen erre legtöbb esetben rá is szolgálnak, de ha nem tőlünk, akkor kitől tanuljanak?
Hogy ne kioktatásnak vegye bárki,lássunk néhány általam, városvezetői minőségben megélt történést. De addig is a legfontosabb, hogy saját tevékenységem hatékonyságával sem vagyok elragadtatva. De a lelkiismeretem tiszta, mert legálabb próbálkoztunk, próbálkoztam, nem leráztuk, átruháztuk a munkát, felelősséget mások nyakába, hanem cselekedtünk.
Amikor egy - az önkormányzat által magánszemélytől bérelt – épületben elindítottuk a romaiskolát, amit kaptam a városlakók egy részétől, az nem igazán volt ablakba való. Ráadásul a romakérdést taglaló,Marosfőn szervezett első fórumon a romaszövetségek összehangoltan támadtak, hogy megosztó,diszkriminatív a létrehozott iskola. A lakók után ki kellet állni a szövetségek támadásait is. De megérte, mert utólag, törvényi szabályzás hiányában is elfogadta a közvélemény.
A prefektusi hivatallal bekapcsolódtunk egy romaprogramba. Sajnos 2004. után az sem folytatódott.

A helyi roma szervezettel közösen két romafesztivált szerveztünk. A másodikon fellépett a 100 Tagú Cigányzenekar és Bangó Margit. Akik jelen voltak, még emlékeznek, hogy a cigány himnuszként számon tartott feldolgozást, felállva hallgattuk a zsúfolásig telt művelődési központban, roma és nem roma együtt.

Egy nyári vakációban a roma közösségből választott gimnazista kislánnyal népszámlálás-típusú felmérést végeztettünk. A munkát elvégző diáklányt időszakos alkalmazásban az önkormányzat fizette. A cél a város területén lakhely és személyi igazolvány nélkül tartózkodók kiszűrése volt. A munkát el tudta végezni, mert a közösség tagjai tőle nem tagadták meg az információt. Sajnos a 2004-ben bekövetkezett változás után nem foglalkozott senki az eredmények elemzésével és a szükséges intézkedések meghozatalával.
Úgy ítélem meg, hogy a bemutatott néhány példa ma is követhető. Mi több, kibővítve más ötletekkel, és ahogy fogalmaztam, minden a közösségért felelősséggel tartozó intézmény,önkormányzati koordináció alatt, kőkemény munkával, nem szövegekkel, el kell kezdjen tenni a roma közösség integrálódási folyamatának megvalósításáért. Ha valóban nem akarunk hitleri módszereket, nincs más megoldás. Pontosabban van, éspedig az, ami ma történik, a felelősség elhárítás, másokra mutogatás.
A következő írásban a magányos kistermelő hátrányos helyzetéről, rengeteg fölöslegesen végzett munkájáról. Mindezt, a közelmúltban általam is  megtapasztaltak alapján. Valamint a legeltetés körül kialakult helyzetről.










2017. március 22., szerda

Kedves rokonok, barátok, ismerősök!



Köszönöm a születésnapi jókívánságokat. Sikerült szebbé, felemelőbbé tenniük a családi ünnepet. Ezt csak érezni lehet, megmagyarázni nem.
A születésnapi jókívánságáradat kapcsán egy merész gondolat fogalmazódik meg. Vajon túl meredek ilyen eseményt kérés megfogalmazására felhasználni? Tulajdonképpen segítségkérésről lenne szó. Véleményük, elképzeléseik, javaslataik megfogalmazását kérem a szürke hétköznapokon, ahhoz a kezdeményezéshez, melynek eredményeként jól működő szövetkezési formák kellene létrejöjjenek városunkban. A célközösség pedig a gazdatársadalom, a háztáji gazdaságok, a kistermelők, és természetesen a Gyergyói-medence fogyasztói.
A kezdeményezés a valóban minőségi termékek előállítása céljára, valamint azon elv követésére épül, hogy egyéni, családi érdekeink kéz a kézben kell haladjanak a közösségi érdekekkel.
Ha valóban városunk jelene, vagy még inkább jövője az érdek, akkor a három tényezőt nem lehet elválasztani egymástól. Ez azt jelenti, hogy mindenkinek kötelessége önzetlenül a közösségi érdek cselekvő tényezőjévé válni.  
Tisztelettel Pál Árpád

2017. március 17., péntek

Nem bírálat, szakmai vélemény



Követem a város vezetőinek tevékenységét. Cáfolhatatlan a fiatalos lendület, az hogy mindent próbálnak megfogni, nem akarnak lemaradni semmiről. Ez eddig rendben is van. Az éveken át megtapasztaltakhoz viszonyítva, a adminisztráció útvesztőiben járatlan átlagpolgár számára, jogosan értékelendő az elmozdulás. És ez így van rendjén.
Engem viszont az adminisztrációs tapasztalatom megszólalásra késztet. A várossal szemben kötelességemnek érzem megosztani véleményemet, azért is, mert sajnos több dolog is úgy alakult, ahogy megjósoltam. Akkor is el kell mondjam meglátásaimat, ha az évek folyamán megtapasztalt érdektelenség látszik folytatódni a jelenlegi testület, vezetés részéről.
Leginkább az induláskor elmaradt iránymeghatározás, a prioritási csomag megvitatásának hiánya zavar, és ez késztet megszólalásra. Konkrétan azért, mert a hiányuk a döntésekben már most visszaköszön. Példa:
A G7-ENERGIA elnevezésű társulásban való részvétel
Meghallgatva, átolvasva az indoklásokat, egyértelmű, hogy a legkézzelfoghatóbb megoldás a sok közül egy energiaprogramban való részvétel. Ez rendben is lenne, ha eldöntötték volna, felelősség vállalás terhe mellet, hogy a fő irányvonal városunk számára az iparosítás. Az iparosításon keresztül képzelik el munkahelyek teremtését, jövőt biztosítani a minket követő generációk számára. Ugyanis, ha nem a nagyipar jelenti a jövőt a város számára, akkor nem igazán van amiért energiatermelésbe fogni, feláldozva akár azt a biomassza tartalékot is, amely egy másik lehetséges irány a gazdatársadalom megerősítése (vendéglátóipar, turizmus, környezetvédelem). Igen, mert a két lehetőség között hatalmas űr tátong. Míg az iparosítás kivédhetetlenül a függőség kiszolgáltatottság fele, a turizmus, a vendéglátóipar, a környezetvédelem, a gazdatársadalom és a kisiparos-társadalom megerősödése pedig egy önjáró, közösségformáló irányba mutat.
Erről vitatkozni, közösen dönteni, gondolom, mindenki számára nemcsak jogos, hanem kötelező igény lett volna.
A fűtésszolgáltatás visszavétele
Számomra örvendetes, hogy végre ott vagyunk, ahonnan indultunk. Természetesen, ha eltekintünk a ma még átláthatatlan pénzügyi végkifejlettől. Az viszont már elfogadhatatlan számomra, hogy a fűtésszolgáltatás árának csökkentését újabb beruházások megvalósításához kötik. Ez álságos állítás. A ma érvényes 354 lej/Gcal. árban benne van a csökkentés lehetősége. Ezért volt álságos és nem volt igazságos az E-Star részéről az önkormányzati elutasítást okolni. Nem ezért távozik a szolgáltató. Az igazi ok egészen más. Aki él, majd egyszer szembesül a valósággal.
Hosszútávon a megoldás az elfogadható ár biztosítására nem más, mint az - E-Star szolgáltató által igénybe vett - alapanyag beszállító Apríték Rt. mintájára egy új részvénytársaság létrehozása. Szerencsés az volna, ha a régi csapat tagjai, akik már rendelkeznek a szükséges gépi felszereléssel is, részvényesei lehetnének. Természetesen azzal az egy kikötéssel, hogy az rt. 51%-os tulajdonosa az önkormányzat.
Ezen kívül be kell vonni a közbirtokosságokat, a kitermeléseket felügyelő erdészeti hivatalokat, és a többnyire a kitermelésekből, de a város tulajdonában levő erdők egészségügyi vágásaiból származó hulladék értékesítésének is megtalálni a módját.



2017. március 12., vasárnap

Meghívó

Ma 2017 márc.9-én este 7 órára várom mindazokat akik úgy döntöttek, vagy éppen nem tudnak dönteni a szervezett formában történő háztáji gazdálkodás fontosságáról.Újra szeretném kihangsúlyozni, hogy a jövőnk illetően nincs más alternatíva, lehetőség.A kistermelők léte, de főleg fejlődése hosszú távon érdek-képviselet nélkül lehetetlen. Minden négyzetméter megmunkálása,valamint a minőségi termékfelesleg értékesítése helyben maradásunk záloga.Természetesen ez érvényes állattenyésztés,erdei, kerti gyümölcs termesztésre stb. Ha most tudunk lépni lerövidíthetünk egy hosszú folyamatot.Ezalatt természetesen élni tudnánk a ma adott lehetőségekkel.Lehetőségek melyek mértéke az érdek-képviseletbe tömörült közösség által bizonyított komolyság és a felmutatott megvalósítás függvénye.
Helyszín: Szilágyi vendéglő
Tisztelettel Pál Árpád