Közösségünk változás utáni korszakai (1990–2003.; 2003–2007.; 2007–2013.; 2014–2020.)

Lehetőségek, megvalósítások, mulasztások, és mindezek fényében a

jövőnk: ,,hogyan tovább hatékonyabban” –

Véleményem szerint, néhány nagyon fontos alapelv:

Megvalósítás, mulasztás, eredmény, kudarc, egyaránt egy közösségi munka eredménye. Mindenki, aki részt vett a döntések meghozatalában egyaránt részese a sikernek, de felel a sikertelenségért is. A különbség a mindenkori vezető és a vezetés, a polgármester és a testület között az, hogy az irány és a prioritások megválasztását a polgármester befolyásolja a legnagyobb mértékben, vagy egyszerűen ő határozza meg. Ez mindaddig így is marad, amíg nem érjük el azt, hogy már a választások előtt, az irányvonalról, a prioritásokról, megegyezés szülessen a jelölt és a közösség között. Erről szólt az előző bejegyzés.

A fentiek szellemében kijelentem, hogy a városvezetői korszakom sikerei, a három testület, munkatársaim, és minden jó szándékú  gyergyói polgár sikere. A kudarcokért, mulasztásokért pedig vállalom a rám eső részt.

A város életének minden apró mozzanata fontos minden apró részletnek megvan a maga jelentősége. Nagyon szeretném, ha ezen  részletek kibeszélésére is igény lenne. Részemről mindaddig egyetlen szegmensben, a térítésmentes forrásokról, általában a beruházásokról, és ezek közül is a stratégiailag legfontosabbakról, szeretnék összehasonlítást eszközölni, vitát indítani.

A következő vázlattal szeretném világossá tenni mindenki számára, hogy miért fontos a térítésmentes pénzalapokból történő beruházásokra összpontosítani, még akkor is, ha néha időigényesek, sokat kell dolgozni a lehívásukért, és ezért nem minden városvezetésnek, polgármesternek felelnek meg.                                                                                                                                    A példa a DÁN-program néven ismert Fűrészpor 2000-es pályázat finanszírozási sémája.

A beruházás összértéke 2,2 millió euro melyből:

PHARE program    A.R.C.E.     D.E.P.A.    Gyergyószentmiklós város

      22,88 %             25,70%      49,50%      2,37% (amiből 70% a város,

                                                                                         30% az Új Kézfogás alapítvány)

A lényeg az, hogy a 2,2 millió euro összértékből, 4,45 lej/euro árfolyammal számolva, a 9.790.000 lejből Gyergyószentmiklós város, a helyi költségvetésből 162.416 lejjel (36.497 euróval) járult hozzá a város hőenergia szükségletének a 2/3-át ellátó szolgáltató hálózatának az 1/3-át kitevő beruházáshoz.

PHARE Program – az uniós csatlakozási felzárkózást elősegítő pályázati lehetőség;

A.R.C.E. – a Román kormány energia-takarékossági ügynöksége;

D.E.P.A. – a Dán kormány fejlesztési stratégiákért felelős ügynöksége;

A város érdemi fejlődésének a garanciája a fentiekhez hasonló beruházások megvalósítása.

Kijelentésemet, miszerint számokban nehezen mérhető a veszteség, mely városunkat érte 2004 után, a fentiekhez hasonló beruházások elmaradásának valóságára alapozom. És ugyancsak ide vezethető vissza a ,,meglévő pénzt bárki el tudja költeni” mondás igazsága is, de művészet megpályázni, előteremteni, a várost gazdagítani. Figyelem, nagyon csalóka lehet a ,,meglévő pénzek elköltése” is. (Az a tény, hogy különböző, törvények által, képletekkel leszabályozott leosztásból egyik évről a másikra váltakozó összegek jelennek meg, lehetőséget ad a város vezetésének, hogy a növekvő összegek esetén saját érdemként adja el a közösség fele a sikert, ezáltal érdemtelen babérokhoz jutva.)

 És hogy ezért időben próbáltam is tenni, csatolva közlöm az önkormányzathoz, 2004. szept. 27-én, valamint 2009. jan. 27-én, eljuttatott írásaimat. Próbáltam segíteni mindannak a megelőzésében, amitől féltem, és sajnos, ami be is következett.

Az 1990–1992 közötti időszak lehetőségeiről, megvalósításairól nagyon hiányosak az ismereteim, ezért nem is kommentálom ezt a periódust (nem szeretnék félretájékoztatni.)

Az összehasonlítást feltétlenül saját tevékenységem elemzésével kell kezdjem. Mindazt, amit sikerült megvalósítani. Sok vagy kevés, azt a közösség, a jövő majd végérvényesen letisztázza.

Ismeretek és tapasztalat hiányában, induláskor, 1992-ben csak a jó szándék, valamint a tenni akarás vezérelt. Ma már természetesen nem így van. Az azóta eltelt 25 év már lehetőséget ad a felkészülésre, a tudatos politikai pályaválasztásra. A nagy kérdés számomra, hogy a szakmai ismeretek, vagy inkább a hivatástudat, az önfeláldozó készség a fontosabb? Az ideális természetesen a kettő ötvözete volna. Mivel ez aránylag ritkán valósul meg továbbra is fenntartom, hogy egy jó csapat tudja helyettesíteni a szakmai tudás hiányát, de a szívvel-lélekkel való hozzáállás velünk születik, vagy van, vagy nincs, és semmivel nem helyettesíthető.

Mivel 2004, de különösen 2008 után minden lehetséges alkalommal elhangzott, hogy az eltelt 14, illetve 18 évben városunkban érdemben nem történt semmi, vizsgáljuk meg ezt egy kicsit részletesebben, természetesen a beruházásokra, pénzszerzésre fektetve a hangsúlyt.

A lehetőségek terén a legnehezebb időszak volt. De az adódó  kevés lehetőséget viszont, áldozatok árán is, de próbáltuk kihasználni.

Gyakorlatilag minden kategóriájú pályázattal próbálkoztunk, melyek a teljesség igénye nélkül a következők voltak:

A Román kormány pályázati kiírásai;

A PHARE uniós fejlesztési programjai (1989-ben hozzák létre Romániában; 1993-2003 között működött);

ISPA (1999-től) közművesítési program százezer fölötti lakosú nagyvárosoknak;

SAPARD (1999-től) vidékfejlesztési program, csak községek, falvak számára;

SAMTID (2003-tól) közművesítési program kis és közepes városoknak;

Kormányközi kapcsolatok (Dánia, Svájc, Egyesült Államok stb.);

Magyarország által biztosított pályázati lehetőségek;

Hargita megye Tanácsa, és nem utolsó sorban, az RMDSZ kiírásai;

(folytatás a következő részben)

És végre néhány szót a jelenről, és nem utolsó sorban a jövőnkről. Itt a tavasz, húsvét után kezdődnek a tavaszi munkálatok. A jelenünk nagy kérdése, hogy egyáltalán érdemes-e kínlódni, amikor nem lehet eladni termékeinket, s ha igen, akkor csak potom áron. Mindezt olyan körülmények között, amikor az áruházláncok aprópénzért kínálják a külföldről behozott termékeket, így hódítva magukhoz a fogyasztókat. Természetesen ugyanez érvényes az állattartásra, és nem utolsósorban a kisiparosok, kézművesek helyzetére is. Jómagam nem osztom ezt a véleményt, és meggyőződésem, hogy lehet változtatni ezen, de a változtatás alapfeltétele a kötelező szemléletváltás. A dolgot két oldalról közelítem meg, éspedig: ,,hagyomány és közegészség”. Hagyomány, mert több évszázados. A múlt gyakorlata igazolta, hogy a kisgazdák, a kistermelők, a kisiparosok elő tudják teremteni a család számára a legszükségesebbeket. Ezért senki nem kell vegye a vándorbotot, nem kell vállalja a hányódtatást. Közegészség, mert soha nem volt olyan nagyméretű az ,,önmérgezés” veszélye mint ma.

Két sarkalatos probléma, mellyel mindennap szembesülünk.

Ha érdemben lépni akarunk, akkor elsősorban mi szülők, nagyszülők kell felvállaljuk annak a következményeit, hogy saját gyerekeink, unokáink szemébe nézve tudjuk kimondani a rideg valóságot miszerint az életben a fő cél elsősorban nem az anyagi gyarapodás, hanem a kemény, mindennapi munkával előteremtet megélhetés biztosítása családjaink számára. Alapfeltétel, amely nem zárja ki az anyagi gyarapodás lehetőségét, sőt, meg kell erősítsen azon hitünkben, hogy lemondani semmiről sem szabad. Csakhogy számolni kell a következő örök igazsággal. Amióta világ a világ, csak a társadalom szűk rétegének, a közösségek legtöbb 20%-ának adatott meg a vágyaik, álmaik megvalósulása az anyagiakat illetően.  Ma sincs ez másként. Következik tehát, hogy a közösség nagy részének a becsületes, kitartó munkával megteremtett megélhetés biztosítása marad.

Ami pedig az önmérgezés fogalmát illeti: az anyagiaktól függetlenül tudatosan kell törekedjünk saját termékskálánk kialakítására, ami garancia az egészséges táplálkozás biztosítására.

Két feladat adott a jövőt tekintve. Megvalósíthatóságának első és legfontosabb lépése a ,,kistermelők és fogyasztók egymásra találása”. A következő részben lesz szó ennek feltételeiről.

Önkormányzatiság 3.

Mielőtt a korszakok elemzésébe kezdenék, az első részben beígért példával szeretném folytatni. Az ötlet eredete 1997-re vezethető vissza. A Pro Europa Liga (PEL) jogvédő szervezet jóvoltából tagja voltam egy 25 fős román küldöttségnek. A helyszín, ahol szembesültem ezzel a lehetőséggel, Disentis egy svájci település (2100 lakossal). Tulajdonképpen ismétlésbe bocsátkozok, mert ezt a történetet sokszor elmondtam a politikumnak, testületeknek, de foganatja természetesen nem igazán volt. Nem volt, mert amit tenni kellene, azt nem a politikum, nem az éppen hatalmon lévő csapat fogja megtenni. Ha igazán felnőnénk az önkormányzatiságra, és nem csak színlelnénk, akkor velük közösen is lehetne csinálni. Ez viszont azt is jelentené, hogy az éppen hatalmat gyakorlók felül tudnak kerekedni önös érdekeiken, és a közösség érdekeiért emelt fővel tudják vállalni az esetleges bukást is. A munkát összefogással mindenképp a közösségnek kell elkezdenie, hogy partner-e ebben a politikum, a hatalmat jelenleg gyakorló vezetés, az menet közben kiderül. És akkor konkrétan a megtapasztaltakról. Küldöttségünket többek között fogadta Disentis akkori polgármestere is. Az elköszönést egy sportbázist kiszolgáló egységben ejtette meg. Ez alkalommal került sor a meglepetésre. A helységben tartózkodók közül bemutatta Disentis következő  polgármesterét. Miután már az előző napokban értesültünk, hogy több mint fél év van a helyhatósági választásokig, kérdésünk az volt, hogy mi alapján mutatta be a személyt következő polgármesterként? És itt következik az, amit nálunk is tenni lehetne, pontosabban bár meg kellene próbálni. Nem pénz, nem anyagi áldozat, csak hozzáállás, akarat kérdése. A polgármester válasza: Disentis település minden (kevés kivétellel) polgára tagja valamelyik civil (kulturális, sport, szociális, felekezeti stb.) szervezetnek. A településen, már egy évvel a választások előtt, a szervezetek összejövetelein, a napi gondjaik mellett elkezdik a vezetés tevékenységének a számbavételét. Természetesen az „induláskor leszögezett egyezségek alapján”.  Svájcban három mandátumra van maximálva a polgármesterség. Ebben a helyzetben volt Diszentis, tehát mindenképp kellett javasolni új polgármestert. A szervezetek, többszöri egyeztetés után, megállapodtak a jelölt személyében, és a kitűzött célokban, melyek betartását közösen  vállalják. Ilyen körülmények között nem igazán van esélye más jelölteknek. Innen a bizonyosság, volt a polgármester rövid válassza.

Átvetítve Gyergyószentmiklósra:

Mindenkinek, vagy legalábbis a nagytöbbségnek tartoznia kellene valamelyik civil szervezethez. Örvendetes, hogy ezen szervezetek léteznek, csak választani kell.

A szervezetek időben el kell kezdjenek foglalkozni a választásokkal. Vállalva a nyilvánosságot. Nem elég az utcasarkon, szűk baráti társaságban, családi körben, esetleg kocsmában agitálni. És a legrosszabb az, ha csak az utolsó száz méteren történik mindez, kiszolgáltatva az információáradatnak, amiből már valóban nehéz megtalálni a kivezető helyes utat.

Fontos az elvárások megfogalmazása. Pontosabban a prioritások felállítása, ugyanis elvárásokat mindannyian megfogalmazunk, de ezeknek, a lehetőségek szerint, kell legyen egy sorrendje. Ez a folyamat már lemondásokkal, áldozat vállalásokkal jár. Ha egyszer sikerül végigvinni egy ilyen folyamatot, egészen más lesz a hangulat, nagyobb lesz a tolerancia, mert lassan kezdjük látni összefüggéseikben a dolgokat. És megoldódik egy aktuálpolitikai kérdés is. Nem tesszük ki vezetőinket a jelenlegi áldatlan állapotoknak. Mert nem örvendhet senki annak, még rosszindulattal sem, hogy vezetőinket a DNA, a DIICOT bilincsbe verve kiemeli közülünk. Két dologért nem. Az első rajtunk múlik. Amennyiben a válogatás egy közösen végzett folyamat eredménye, és előzetes egyezség alapján indul el egy városvezetés, és létezik egy állandó kontrol, akkor a nagyobb kihágást meg tudja előzni a visszahívás. Visszahívás, aminek törvényes alapja a referendumon kívül ugyan nincs, de egyezség tárgyát képezheti, melynek nincs akadálya. A másik pedig az, hogy a bűntényekért, csalásokért nem dicsérhetünk meg senkit, magyart sem, hiszen nem egy dicséretes dolog, sőt, ha igényesek vagyunk saját magunkkal szemben, akkor keményen állást kell foglalnunk ezek ellen.

Kíváncsian várom véleményeiket, javaslataikat. Egy kis svájci település közössége képes ma is önszerveződni, közösen cselekedni. Minket, akik büszkék vagyunk a több évszázados hagyományainkra, „a törvényhozó székely falu” közösségeire, mi akadályoz, akadályozhat meg benne?

Önkormányzatiság 2.

Minden alkalommal meg fogom említem, hogy a politikai elemzés nem azért szükséges, hogy az elkövetett hibák mellé a bűnbakokat is keressük. Azért kell ezekről a dolgokról beszélni, hogy még egyszer ne tudjanak előfordulni. Az csak természetes, hogy a „váltástól 1990-től napjainkig” elkövetett hibák kiküszöbölésére van szükség. Az elkövetett hibáknak nincs etnikai vagy pártpolitikai színezete. A hibák, mulasztások következménye egyszerűen a ,,lemaradás”.

A félreértések elkerülése végett, indulásból tisztázni szeretném. Nem igaz a már szállóigévé vált ,, nem csinált, nem csináltak semmit”, vagy „minden  rossz, ami történt, történik” kijelentések egyike sem. Minden korszaknak és vezetésnek vannak eredményei, melyeket nem szabad minimalizálni. A megvalósítások el nem ismerése legalább annyira félrevezető lehet, mint a megalapozatlan „nem csinált semmit” típusú rágalom.

Amivel, véleményem szerint, nagy probléma van az a 2003-2014 közötti időszak lehetőségeinek ki nem aknázása, és értelemszerűen az ezáltal okozott veszteségek nagyságrendje. Csak a felkínált lehetőségekről fogok beszélni, nem a nemlétezőkről. Azokról, melyek önhibából, tehát a mindenkori városvezetés mulasztásai miatt maradtak kiaknázatlanul.

Gondolom, mindannyian azon vagyunk, hogy a 2014–2020-as költségvetési ciklusban ne vesztesei, hanem haszonélvezői legyünk az ország és az unió felajánlotta lehetőségeknek. Mert nem arról kell vitát kezdeményezni, ami az ország, az unió adminisztrációs  útvesztőiben tőlünk függetlenül elveszik. Vitát azokról a lehetőségekről kell kezdeményezni, melyek megvalósítása a közösségtől és vezetőitől függ. Még pontosabban az „összefogástól”. Ez nem lehet közömbös egyetlen gyergyói polgár számára sem. Miután bejárjuk az eltelt időszakok történéseit merem remélni, hogy a „kézlegyintések”, vagy „tele a hócipőm” jellegű megnyilvánulások gyérülni fognak, és tudatosodni fog minden jóhiszemű gyergyói polgárban, hogy igenis rajta is múlik nagyon sok, nem csak a vezetőkön.

A következő részben az 1990 óta eltelt korszakok lehetőségeiről, és ezek függvényében megvalósításairól próbálok adatokkal alátámasztott, minél hitelesebb tájékoztatást adni.

A politika nagyon fontos, de számomra mégis a mezőgazdaság, a gazdatársadalom fontosabb. Ezért a következőkben, a politikai elemzéssel párhuzamosan, a kistermelők–fogyasztók egymásra találása témakört is indítom.

Önkormányzatiság

Politika fejezettel szeretném kezdeni a párbeszédet. Elsősorban azért, mert az idő sürget. Szeptembertől már indul a kampány. Természetesen nem hivatalosan, de már minden cselekvés, nyilatkozat a 2016 tavaszán sorra kerülő önkormányzati választások jegyében, érdekében történik. Nyár végéig volna még idő a higgadt, indulatoktól mentes, építőjellegű vitára.

Miben kellene segítsék ezen  beszélgetések,  viták a közösségünket?

– Hogy megtaláljuk azon  ,,szív-lélek”  embereket,  akik az ügyeskedőkkel ellentétben „,élni és nem visszaélni” fognak a  lehetőségekkel, ahogy ez, az utóbbi időben gyakorlattá vált. Kisközösségek esetében összefogással megvalósítható. Példa bemutatásával erre visszatérek.

– A mindenkori  városvezető  és a városvezetés eredményességének mérlegelésében. Számomra ijesztő azt látni, hogy még mindig hajlamosak vagyunk  előnybe részesíteni a pillanatnyi, szemnek tetszetős megvalósításokat a közép vagy hosszútávi stratégiák fenntartásával szemben. Megéri feladni a jövőt pillanatnyi sikertörténetekért? Azt is figyelembe véve, hogy ezek elsősorban a vezetők talpon maradását, egy újabb mandátumot hívatottak biztosítani a város valós problémáinak megoldása helyett.

Hogy még érthetőbb legyek. A meglévő pénzt bárki el tudja költeni. Ezért véleményem szerint semminemű különdíj nem jár senkinek. Külön díjazást érdemel az, aki külső forrásokból ,,térítésmentes” összegekkel tudja gyarapítani a helyi költségvetést. 

A dolog azért nem egyszerű, mert hibás értékrend, téves értékelés esetén pontosan a jóhiszemű polgárok járulnak hozzá a jövőt felvállaló jóhiszemű vezetők távolmaradásához, vagy a tisztségben lévő, önmagukat feláldozók eltávolításához. Ezáltal szabaddá téve az utat az egyéni érdekeket képviselő ,,ügyeskedők” előtt.

Jól látom?, rosszul?, vagy egyszerűen elfogadhatatlanok a tények? Várom megjegyzéseiket, ötleteiket.

Idézet

Az élet gazdagabb lesz, ünnepibb és emberibb, ha megtöltöd a hétköznapok néhány percét a rendkívülivel, az emberivel, a jóindulatúval és az udvariassal; tehát az ünneppel...