Bejelentkezés az alakulóban lévő kistermelői szövetkezési formábaKlikk ide!

2019. január 6., vasárnap

EGYÉN–CSALÁD–KÖZÖSSÉG BOLDOG ÚJ ÉVET MINDANNYIUNKNAK!


Az új esztendő első bejegyzésének mottója: ÉBRESZTŐ!
Alapját az utolsó bejegyzésemben megfogalmazott kérdés képezi.
A közösségformálás legfontosabb elemére, a közösségért önzetlenül vállalt, összehangolt munkára mikor kerül sor? Érthetőbben: mikor kezdünk el dolgozni?
Hogy mire is kellene ráébredni? Elsősorban arra a sok apró lehetőségre, amelyek rendelkezésünkre állnak, csak jó szándék, akarat kell hozzá, és máris tettünk a közösségért. Néhányat említenék. Lakás, tömbház és környéke, az utca ránk eső részének tisztán tartása. Sepregetés, hóeltakarítás, gyomtalanítás, fűnyírás,és természetesen díszítés, virág a tömbház, a lakás előtt, az ablakban,a kerítésen.
A fentieket összefogással megvalósítva máris hozzájárultunk mindannyiunk közérzetének javításához. Nem beszélve a vendégeinkre  gyakorolt pozitív hatásról. Ily módon enyhíthetjük valamelyest például az infrastruktúra hiányosságait. Mindez minimális anyagi ráfordítással és munkával megvalósítható, azonnal életbe lehet léptetni, és az eredmények rögtön jelentkeznek, velük együtt az elégtétel is.
A fentiekkel ellentétben azonban továbbra is járható a ma gyakorolt sehova nem vezető út.Ez nem más, mint a „mindenki hibás csak én nem”mentalitás tovább virágoztatása.
Mivel mindkét út járható a választásunk döntő fontosságú. Az örökös hibakeresői szerepet választjuk, vagy példát mutatunk mindazoknak, akik valóban felelnek és bűnösök mindazért, ami a várossal történt és történik. Bármeddig kerülgetem a megoldás nyitja csak a kérdésben marad: kényelem vagy munka?
Vallom, hogy időtálló kapcsolatrendszert közösségeken belül csak a közösségért közösen végzett munka tud kialakítani. Minden más,akár a kulturális és sportrendezvények, a találkozók besegítenek, fontosak, de szerepük másodrendű.
Nem zárhatom jegyzetemet bocsánatkérés nélkül mindazoktól, akik már teszik mindazt, amiről beszélek, mert nem kevesen vannak és ugyanakkor köszönöm nekik tevékenységüket. Kérésem feléjük, hogy adjanak esélyt az együttműködésre,jelezzék együttműködési szándékukat. Köszönöm.

Írás a Facebook-ról 2019 jan. 5  


Örvendetes, hogy kezd igazi telünk lenni. Ez azt is jelenti, hogy a havazás, ólmos eső okozta kellemetlenségekkel továbbra is számolni kell. Már ha valamilyen csoda folytán az újév nem hozza a várva várt változatot és ki nem takarítjuk a város utcáit, járdáit minden havazás után. Amennyiben továbbra sem ez az a pillanat, és a város vezetés nem képes kipucoltatni, mi lakók pedig nem vagyunk hajlandók engedni kényelmünkből akkor bár a valamikor még létező homokos ládákat a közterületekre tessék visszahelyezni, hogy aki óhajtja, bár sózni tudjon. Amúgy nem nagyon rég Pozssony utcáin láttam egy egyszerű, de szerintem nagyszerű és bárhol alkalmazható módszert.

Két személy egy kosár homokkal, kezükben szűrőféleséggel járták Pozsony járdáit és ahol kellet ott sóztak. Ennyit mi is megtehetnénk a balesetek elkerülése végett. 

 

2018. december 10., hétfő

Új írások régi gondokról.


                     EGYÉN-CSALÁD- KÖZÖSSÉG


Bár keserű szájízzel, de folytatom, fel nem adom.
Utolsó két írásom befejező mondatainak lényege a munka a munkához való viszonyom summázása,(… készen állok ingyen bérmentve, valamint…. amíg mozogni tudok, én állok elébe…Jön valaki velem?)
A téli idényt egy régi, de egyre aktuálisabb kérdés felvetésével indítom. Kiváltó ok a rengeteg rendezvény, emléknap, megemlékezés, találkozó melyekre sor került városunkban az év folyamán.
 Beigazolódott, hogy ünnepelni már tudunk. Ennek jómagam is örvendek. Szívből gratulálok ötletgazdáknak, szervezőknek és ara buzdítom, ne adják fel, mert minden rendezvény összejövetel a közösségé formálódás szerves része. A gond az, hogy ezek csak töredékét teszik ki mindannak amire szükség van. Így továbbra is marad a kérdésem:

A közösség formálás legfontosabb elemére, a közösségért,, önzetlenül” vállalt, összehangolt munkára mikor kerül sor? Egy szóval,, dolgozni”  mikor kezdünk el?

,,Kis települések nagy esélye” amennyiben sikerülne megvalósítani.
 Más esély a látványos változásra mindennapjainkban nincs.
A fentiek szellemében szólítok minden városunk sorsáért felelősséget érző személyt, hogy a tél folyamán, írjunk, beszéljünk, vitatkozzunk a hogyan tovább?-ról.
 Írásaim továbbra is a
   http://www.palarpad2015.blogspot.ro/  közösségi oldalamon olvashatók.

2018. július 9., hétfő

Vasárnap, július 8-án Sarlós Boldogasszony-napi búcsú volt Güdücön


Egy esemény, melyről, ha emlékezetem nem csal, csak egyszer, 1975-ben hiányoztam, katonaságom alatt. Kisgyerekként édesanyám és a rokonság gondoskodott a jelenlétről. Serdülő- és fiatalkoromtól pedig a mai napig megmaradt az a nehezen magyarázható érzés, hogy ott kell legyek. Hogy menyire magyarázhatatlan a jelenlét szinte kényszere az ottlétemre, hadd erősítse egy példa. Egy alkalommal testvérvárosunk, Siófok nyári szezonnyitó rendezvényein képviseltem városunkat. A szombati hivatalos megnyitó után autóba ültem, és vasárnap, a búcsús szentmise kezdetére Güdücön voltam.
De a lényeg nem ez.
Ami a búcsú, és a település kapcsán lényeges az a követendő példa. Igen, nem tévedés. Követendő az a szervezettség, összefogás, egymásra figyelés, melyet gyerekként volt alkalmam megtapasztalni az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején. A kis település, egy kis túlzással, de igazi közösségként működött.
Egy példával szeretném alátámasztani.
Vasárnap a miséről kijövet a férfiak a templomudvar jobb, a nők a bal felében gyűltek össze. Hogy a női táborban mi volt a téma, miről beszélgettek nem tudom. Annál inkább megmaradt a férfiak beszélgetésének a lényege (gyerekként közöttük játszottunk). Képzeljék, az nem volt más, mint a mindennapi gondok (melyik hidat vitte el a víz, hol járhatatlan az út, az ivóvízhiány valamelyik nyájnál, esetleg egy-egy nehéz helyzetbe került család problémájának megoldása stb). És azt is higgyék el nekem, hogy nem hallottam, legalábbis nem maradt meg emlékezetemben vádaskodás, hogy ki a hibás, hogy kinek a feladata lenne a felsoroltak orvoslása. De annál határozottabban fülembe cseng ma is, hogy melyik nap, hol találkoznak, ki milyen szerszámmal megy, hogy megoldják sorra a problémákat.
A bemutatott példa követendő a mai megváltozott helyzetben is, természetesen más prioritások mentén. És természetesen nem jelenti azt, hogy nem kell felelősségre vonni politikusokat, város- és intézményvezetőket a mulasztásaikért. Ez a magatartás a város polgárai számára az aktív cselekvés része kellene legyen.
És nem tehetem, hogy ne említsem a következő felejthetetlen élményeket. Ugyancsak Güdücön éltem meg a vasárnap délutáni táncokat az iskolában (sajnos ma már csak volt iskola). Mert, hogy a településnek volt saját népi zenekara is. A zenészek saját hangszereiken, támogatók nélkül húzták ingyen és bérmentve a talpalávalót vasárnap délután. És bármenyire is hihetetlennek tűnik valakinek, ugyancsak ezen a településen láttam előadásokat is. A tanítóbácsi vagy a tanítónéni betanított színdarabokat. Nem volt vendégszereplő. A szerepeket a közösség apraja-nagyja alakította. Az előadásoknak nem voltak meghívottjai, a közönség a családok tagjaiból, a rokonságból állt. 
Több mint 50 év után, Güdücről indulva, most térjünk haza a gyergyói valóságba, városunkba, ahol mindenek mellett a legnagyobb baj nem a rossz gazdálkodás okozta pénzhiány. És még nem is ennek közvetlen következményei (utak állapota, közművek-gazdaság helyzete, szociális-roma probléma stb). Az igazi nagy baj, hogy nem működünk közösségként. Ez azt jelenti, hogy a közeljövőben sincs esélyünk a javulásra. Amennyiben sikerülne közösségként működnünk (igen, ma az én és újra csak én típusú önző életvitel jellemző városunkra, tisztelet a kevés kivételnek, mert ilyen is van), akkor legalább el tudna indulni az a folyamat, amely a mentalitásváltáshoz vezetne, természetesen hosszútávon. Ez az a folyamat, amelyet a politikum nem támogat, mert nem érdeke. Mi, a város polgárai pedig annál kényelmesebbek vagyunk, hogy a mutogatás mellett, felelősségteljes munkát is vállaljunk. Tegyünk, ha nem magunkért, akkor legalább gyermekeinkért, unokáinkért, egyszóval a jövő nemzedékért. Ehhez nem kell más, mint amivel szoktam kezdeni, de ez alkalommal befejezem, az EGYÉN–CSALÁD–KÖZÖSSÉG összhangjának kialakulása.
És természetesen továbbra is tartom magam az ígéreteimhez. Készen állok ingyen, bérmentve elkezdeni a munkát. Igen a munkát, és nem a rendezvényszervezést! Hatalmas a különbség a kettő között.

2018. június 22., péntek

Pünkösd után, nyaralás előtt


Pünkösd a babérkoszorúval, elsőáldozások, bérmálások, kicsengetések, kortárs- és diáktalálkozók, anyák napja, gyereknap, hagyományőrző nap…, és még hosszan lehetne sorolni a csak néhány hónap történéseit. Mind-mind szívet-lelket melengető események, rendezvények. Cáfolhatatlanul igazolják, hogy ünnepelni már tudunk. A változás elvitathatatlan eredménye. Beigazolódik, hogy bár megfogyva, de egy élő, civilizált nemzet vagyunk.
Mindenkit csak bíztatni tudok, ne adjuk alább, mert a közös ünneplés a közösség formálásának egy fontos mozzanata.
Ugyanakkor a közös ünneplés mintájára, arra kérek mindenkit, ha úgy tetszik, könyörgök, hogy a másik és egyben legfontosabb közösségformáló tényezőt, az összehangolt közösen végzett munkát is próbáljuk visszahozni mindennapjainkba.
Emlékeztetőül:
EGYÉN–CSALÁD–KÖZÖSSÉG
Működő, hatékony szövetkezési formák, és érdekképviselet!
A hit után semmi más, mint a közösen végzett munka, egymás segítése tartotta meg nemzetünket egyben, erősnek az évszázadok során.
Továbbra sem teszek mást, mint összehangolt munkára hívok mindenkit (tudom, hogy nem szimpatikus, nem hasonlítható a rendezvényekhez). A saját részem ingyen, bérmentve teszem, amennyiben igény van rá.
Idő hiányában (állattartás, kertészkedés) csak címszavakban ismétlem el mindazt, ami fáj és foglalkoztat.
Hatékony, becsületes igazságszolgáltatás!
Romániában a jelenleg uralmon levő politikai, adminisztrációs hatalmat gyakorlók eltávolítása nélkül értelmetlen egy a törvény szellemében működő, pártatlan, befolyásmentes igazságszolgáltatásról beszélni. Egyszerűen alig találni köztük tiszta, szolgálni és nem mást tenni akaró szereplőt. Így szinte senkinek nem érdeke egy tiszta, átlátható és igazságos rendszer kialakítása. A kis települések és lakói a fentiek ellen ma nem igazán tudunk érdemben tenni.
Annál többet tudnánk tenni saját környezetünkben.
Politika
Már rég elkéstünk a 2020-as választásokra való felkészülés szervezésének elkezdésével. A politikusok 2020 áprilisában, májusában majd nélkülünk megoldják!
Adminisztráció, városvezetés
 Az irány kapott korrekciót, végre úgy tűnik, hogy bár szezon végére, de azt teszi az önkormányzat, amit kellet volna tegyen az eltelt 15 évben.
Ami nem változott, az a hibás költségvetési stratégia. Nem gyergyói specialitás. Tulajdonképpen ez történik megyei és országos szinten egyaránt. Egyszerűen arról van szó, hogy a vezetőink semmilyen szinten nem vállalják egy prioritási rendszeren alapuló költségvetési stratégia végrehajtását. Ez nem más, mint megvédeni a létező alapokat a szétdarabolástól. Mérlegelt, a közösségek által elfogadtatott nagy fontosságú beruházások elvégzésére fordítani az energiát és a pénzt.
Ezzel szemben továbbra is a szavazatokat biztosító költségvetés felaprózása a gyakorlat. A javasolt prioritások mentén történő nagy beruházások időigényesek, nagyobb a rizikófaktor. Esetenként a vezetéstől független negatív tényezők is befolyásolhatják. Többek között ezért, de leginkább a politikai tőkéhez való ragaszkodás áll az útjában a racionalitásnak.
Mielőtt valaki felróná, hogy 2004 előtt is ezt tettük, jogos és, ha még egyszer a város az akkori valóban lehetetlen pénzügyi helyzetbe kerül, újra lehet alkalmazni. A logikája az egésznek nagyon egyszerű. Amikor kevés a pénz, akkor felaprózással a közösség nagyobb rétegének használ. Csoportosítása, a nagyságrend miatt, nem elég egyetlen nagyobb beruházás megvalósítására sem. Ezért támogattunk 2004-ig nagymértékben a kultúrát, a sportot, a rendezvényeket.
Ezután következett a költségvetési lehetőségek változása. Történt ez egy időben az országos és uniós források lehetőségeinek megjelenésével. Gyakorlatilag 15 éve indokolatlan a szimpátia- és szavazatvadász stratégia minden szinten. Erre a változásra várok, ezt kell felvállalja az a polgármester, képviselő-testületi tag, politikus, aki áldozatot tud hozni, és akár a bukást is képes vállalni a közösség igazi érdekeinek a szolgálása érdekében.
A fentiek szellemében a városvezetők, a testület néhány hónap alatt maga mögött tudhatja a lényegi döntések nagy részét. Ezek után, a ma sok időt igénylő pénzosztogatási gondok helyett elkezdhetnének dolgozni a közösségformáláson. Igen, a legfontosabbon, amivel ma nem igazán foglalkozik senki. Ki kell menni az emberek közé, hogy érzékelni tudják a szürke hétköznapok ritmusát. Csak így lehet érdemi mentalitásváltást elérni. Ma pedig erre van a legnagyobb szükség. Ha nincs érdemi váltás az agyakban, akkor minden marad a régi.
Azzal egyetértek, hogy a politikusnak az a legjobb, ha még sokáig marad így minden. A gazdaságilag konszolidálódott politikus ilyen közegben, aprópénzen azt ér el, amit akar.
Zárszóként: sok munkára és áldozatvállalásra van szükség.
Amíg mozogni tudok, én állok elébe. Jön valaki velem?

2018. április 20., péntek

EGYÉN-CSALÁD-KÖZÖSSÉG


Hozott maradandó változást mindennapjainkban Húsvét üzenete? Tettem fel a kérdést tavaly, ünnep után. Az általam megfogalmazottak szellemében a gyakorlat azt igazolta, nem.
Három éve indítottam a közösségi oldalam, a megtekintők számával nagyon meg vagyok elégedve. Az eredményesség hiánya lehangoló, elszomorít. Ha nem volnék egy sorsedzett, közösségünk jövőjéért önzetlenül tenni akaró, makacs felszegi, ma akár el is köszönhetnék. Nem ezt fogom tenni, ma is továbblépek.
Az idei húsvét után további kérésekkel, de keményebb megfogalmazásban, fordulok önökhöz. Teszem ezt az ébredés reményében. Igen, a Csipkerózsika-féle varázslatnak, álomnak vége kell szakadnia.
Tudatában vagyok annak, hogy felvetéseim, megfogalmazott kéréseim nagyon sok munkáról, kevés pénzről, esetenként önkéntességről szólnak.
Ezt összeegyeztetni a gyakorlattal, ami ma történik városunkban, valóban őrültségnek tűnhet sokak számára. A közösség formálásának módszerei a változás után korlátok közé szorultak: rendezvények, találkozók, fórumok stb. Létjogosultságuk, közösségformáló szerepük természetesen elvitathatatlan, és folytatódniuk kell. De végre azt is tudomásul kell venni, hogy ma már csak ennyi messze nem elég.
Újkori demokráciánk több mint negyed évszázada után a közös ünnepségek, szórakozások és mindennemű rendezvények mintájára kötelezően el kell kezdődjön a közösségért vállalt és végzett munka.
Ezt próbáltam a magam módján érzékeltetni az ünnep előtt közzétett felhívásban. Merem remélni, hogy csak az ünnepre való készülődés volt az oka a nagymértékű közömbösségnek, mely övezte a felhívást. Ezért most nem teszek mást, mint újra figyelmükbe ajánlom a http://www.palarpad2015.blogspot.ro közösségi oldalamon, 2018. március 26-án közölt írásomat.