Két olyan témakör, amelyektől meghatározó mértékben függ
életminőségünk.
Ugyanakkor életre hívásuk, működésük, de leginkább
hatékonyságuk legnagyobb mértékben tőlünk, a közösség hozzáállásától függ.
Újkori demokráciánk 25 éve alatt dicséretes dolog az a tény,
hogy nagyon sok szövetkezési forma
létre is jött. Működnek ma is. Amit közösen kellene tenni az nem más, mint az
eredményesség és a különböző szervezetek közötti együttműködés hatékonyságának
kielemzése, természetesen jogaik, céljaik sérülése nélkül. Még egyszerűbben,
hogyha az alakuláskor megfogalmazottak valóban meg is valósultak? Természetesen
nem hibakeresésre gondolok. Meggyőződésem, hogy működésük során a szervezetek
sok olyan nehézségbe ütköztek, melyről szívesen beszélnének. Mindezeket
kibeszélve közösen könnyebben találnánk megoldást a hatékonyság fokozására.
Az érdekvédelemről sajnos nem mondható el ugyanez.
Szinte habozás nélkül ki lehet jelenteni, hogy működőképes érdemi
érdekszövetség nem is létezik városunkban. Ezek megszervezése nem valakik ellen
kell történjen, hanem mindenki érdekében. A jól működő érdekszövetségek védik a
munkaadókat a hatalmi túlkapásokkal szemben, a munkavállalót pedig az
egyszemélyes, legtöbbször eredménytelen szélmalomharctól.
Ezen témákról is lehet tovább hallgatózni, úgy tenni mintha
nem vettük volna észre, esetleg nem is léteznének, de tudatában kell lenni
mindenkinek, hogy ezzel csak a változást, a fejlődést hátráltatjuk, legyen az
az ismeretek hiánya miatt, vagy szándékosan.
Amivel nem foglalkozott senki, és ezért nem is valósulhatott
meg, az a kistermelők, termelői csoportok szövetsége. Ez nem ugyanaz, mint a
pályázati rendszerben már jártas vállalakozói csoportok, személyek szövetsége.
A kistermelők helyzetének tisztázása jelentené azt a tömegbázist, amely
munkahelyteremtéshez, jövedelempótláshoz, és hosszú távon a megélhetés
biztosításához vezethetne.
Kit nevezhetünk kistermelőnek? Mindenkit, aki a betakarítás
után – a család szükségletein kívül – termékfölösleggel rendelkezik.
Fölösleggel, melyet vagy el ajándékoz, vagy tavasszal eldob. Mert különböző
okok miatt szabadpiaci árusítással nem tud, vagy nem akar foglalkozni. Ebből
adódóan természetesen semmi nem ösztönzi a többlettermelésre. Ezen társadalmi réteg
érdekeltté tétele már komoly összefogást, együttműködést igényel. Íme, ennek
egy vázlatos formája, melyet a következő részekben taglalok. A megvalósításhoz
szükség van a kistermelők hatékonyan működő szövetségére, és az önkormányzat
(helyi, megyei) pénzügyi áldozatvállalására. Ez nem mást jelentene, mint
megpályázni, vagy helyi forrásokból finanszírozni egy hűtőberendezéseket is
tartalmazó raktározási felületet. Modern kifejezést használva: logisztikai
központot. Működtetését a szövetség által megválasztott vezetés biztosítaná.
Első fázisban sor kerülne a többlettermelés nyilvántartott raktározására és
értékesítésére. Az értékesítés jelenti az igazi nagy kihívást. Egyszerűen abból
kiindulva, hogy az első fázisban a vásárlók a helyi fogyasztók köreiből kell
kikerüljenek. A minőség javulásával, a mennyiség növekedésével párhuzamosan
következne a piaci szerepvállalás.
A fentiek szellemében
körültekintéssel, türelemmel tenni kell az egészséges táplálkozás, a fogyasztói
öntudat, a minőség kontra mennyiség, a gazdagodás kontra megélhetés szemlélet
kialakításáért.
Mivel a fentiek megvalósítására a politikum a közeljövőben
nem fog időt szakítani – nem azért mert esetleg nem találja jónak, vagy nem
akarná – egyszerűen azért, mert egyelőre ma még a politikum a túlélésnek rendel
alá minden tevékenységet, és amiről most beszélünk az messze nem annyira
látványos, hogy rövidtávon szavazatokat hozzon. Ezért a mozgató rugó a közösség
kell legyen.
(Folytatás a következőkben.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése