Bejelentkezés az alakulóban lévő kistermelői szövetkezési formábaKlikk ide!

2018. július 9., hétfő

Vasárnap, július 8-án Sarlós Boldogasszony-napi búcsú volt Güdücön


Egy esemény, melyről, ha emlékezetem nem csal, csak egyszer, 1975-ben hiányoztam, katonaságom alatt. Kisgyerekként édesanyám és a rokonság gondoskodott a jelenlétről. Serdülő- és fiatalkoromtól pedig a mai napig megmaradt az a nehezen magyarázható érzés, hogy ott kell legyek. Hogy menyire magyarázhatatlan a jelenlét szinte kényszere az ottlétemre, hadd erősítse egy példa. Egy alkalommal testvérvárosunk, Siófok nyári szezonnyitó rendezvényein képviseltem városunkat. A szombati hivatalos megnyitó után autóba ültem, és vasárnap, a búcsús szentmise kezdetére Güdücön voltam.
De a lényeg nem ez.
Ami a búcsú, és a település kapcsán lényeges az a követendő példa. Igen, nem tévedés. Követendő az a szervezettség, összefogás, egymásra figyelés, melyet gyerekként volt alkalmam megtapasztalni az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején. A kis település, egy kis túlzással, de igazi közösségként működött.
Egy példával szeretném alátámasztani.
Vasárnap a miséről kijövet a férfiak a templomudvar jobb, a nők a bal felében gyűltek össze. Hogy a női táborban mi volt a téma, miről beszélgettek nem tudom. Annál inkább megmaradt a férfiak beszélgetésének a lényege (gyerekként közöttük játszottunk). Képzeljék, az nem volt más, mint a mindennapi gondok (melyik hidat vitte el a víz, hol járhatatlan az út, az ivóvízhiány valamelyik nyájnál, esetleg egy-egy nehéz helyzetbe került család problémájának megoldása stb). És azt is higgyék el nekem, hogy nem hallottam, legalábbis nem maradt meg emlékezetemben vádaskodás, hogy ki a hibás, hogy kinek a feladata lenne a felsoroltak orvoslása. De annál határozottabban fülembe cseng ma is, hogy melyik nap, hol találkoznak, ki milyen szerszámmal megy, hogy megoldják sorra a problémákat.
A bemutatott példa követendő a mai megváltozott helyzetben is, természetesen más prioritások mentén. És természetesen nem jelenti azt, hogy nem kell felelősségre vonni politikusokat, város- és intézményvezetőket a mulasztásaikért. Ez a magatartás a város polgárai számára az aktív cselekvés része kellene legyen.
És nem tehetem, hogy ne említsem a következő felejthetetlen élményeket. Ugyancsak Güdücön éltem meg a vasárnap délutáni táncokat az iskolában (sajnos ma már csak volt iskola). Mert, hogy a településnek volt saját népi zenekara is. A zenészek saját hangszereiken, támogatók nélkül húzták ingyen és bérmentve a talpalávalót vasárnap délután. És bármenyire is hihetetlennek tűnik valakinek, ugyancsak ezen a településen láttam előadásokat is. A tanítóbácsi vagy a tanítónéni betanított színdarabokat. Nem volt vendégszereplő. A szerepeket a közösség apraja-nagyja alakította. Az előadásoknak nem voltak meghívottjai, a közönség a családok tagjaiból, a rokonságból állt. 
Több mint 50 év után, Güdücről indulva, most térjünk haza a gyergyói valóságba, városunkba, ahol mindenek mellett a legnagyobb baj nem a rossz gazdálkodás okozta pénzhiány. És még nem is ennek közvetlen következményei (utak állapota, közművek-gazdaság helyzete, szociális-roma probléma stb). Az igazi nagy baj, hogy nem működünk közösségként. Ez azt jelenti, hogy a közeljövőben sincs esélyünk a javulásra. Amennyiben sikerülne közösségként működnünk (igen, ma az én és újra csak én típusú önző életvitel jellemző városunkra, tisztelet a kevés kivételnek, mert ilyen is van), akkor legalább el tudna indulni az a folyamat, amely a mentalitásváltáshoz vezetne, természetesen hosszútávon. Ez az a folyamat, amelyet a politikum nem támogat, mert nem érdeke. Mi, a város polgárai pedig annál kényelmesebbek vagyunk, hogy a mutogatás mellett, felelősségteljes munkát is vállaljunk. Tegyünk, ha nem magunkért, akkor legalább gyermekeinkért, unokáinkért, egyszóval a jövő nemzedékért. Ehhez nem kell más, mint amivel szoktam kezdeni, de ez alkalommal befejezem, az EGYÉN–CSALÁD–KÖZÖSSÉG összhangjának kialakulása.
És természetesen továbbra is tartom magam az ígéreteimhez. Készen állok ingyen, bérmentve elkezdeni a munkát. Igen a munkát, és nem a rendezvényszervezést! Hatalmas a különbség a kettő között.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése