Lehetőségek, megvalósítások, mulasztások, és mindezek fényében a
jövőnk: ,,hogyan tovább hatékonyabban” –
Véleményem szerint, néhány nagyon fontos alapelv:
Megvalósítás, mulasztás, eredmény, kudarc, egyaránt egy közösségi munka eredménye. Mindenki, aki részt vett a döntések meghozatalában egyaránt részese a sikernek, de felel a sikertelenségért is. A különbség a mindenkori vezető és a vezetés, a polgármester és a testület között az, hogy az irány és a prioritások megválasztását a polgármester befolyásolja a legnagyobb mértékben, vagy egyszerűen ő határozza meg. Ez mindaddig így is marad, amíg nem érjük el azt, hogy már a választások előtt, az irányvonalról, a prioritásokról, megegyezés szülessen a jelölt és a közösség között. Erről szólt az előző bejegyzés.
A fentiek szellemében kijelentem, hogy a városvezetői korszakom sikerei, a három testület, munkatársaim, és minden jó szándékú gyergyói polgár sikere. A kudarcokért, mulasztásokért pedig vállalom a rám eső részt.
A város életének minden apró mozzanata fontos minden apró részletnek megvan a maga jelentősége. Nagyon szeretném, ha ezen részletek kibeszélésére is igény lenne. Részemről mindaddig egyetlen szegmensben, a térítésmentes forrásokról, általában a beruházásokról, és ezek közül is a stratégiailag legfontosabbakról, szeretnék összehasonlítást eszközölni, vitát indítani.
A következő vázlattal szeretném világossá tenni mindenki számára, hogy miért fontos a térítésmentes pénzalapokból történő beruházásokra összpontosítani, még akkor is, ha néha időigényesek, sokat kell dolgozni a lehívásukért, és ezért nem minden városvezetésnek, polgármesternek felelnek meg. A példa a DÁN-program néven ismert Fűrészpor 2000-es pályázat finanszírozási sémája.
A beruházás összértéke 2,2 millió euro melyből:
PHARE program A.R.C.E. D.E.P.A. Gyergyószentmiklós város
22,88 % 25,70% 49,50% 2,37% (amiből 70% a város,
30% az Új Kézfogás alapítvány)
A lényeg az, hogy a 2,2 millió euro összértékből, 4,45 lej/euro árfolyammal számolva, a 9.790.000 lejből Gyergyószentmiklós város, a helyi költségvetésből 162.416 lejjel (36.497 euróval) járult hozzá a város hőenergia szükségletének a 2/3-át ellátó szolgáltató hálózatának az 1/3-át kitevő beruházáshoz.
PHARE Program – az uniós csatlakozási felzárkózást elősegítő pályázati lehetőség;
A.R.C.E. – a Román kormány energia-takarékossági ügynöksége;
D.E.P.A. – a Dán kormány fejlesztési stratégiákért felelős ügynöksége;
A város érdemi fejlődésének a garanciája a fentiekhez hasonló beruházások megvalósítása.
Kijelentésemet, miszerint számokban nehezen mérhető a veszteség, mely városunkat érte 2004 után, a fentiekhez hasonló beruházások elmaradásának valóságára alapozom. És ugyancsak ide vezethető vissza a ,,meglévő pénzt bárki el tudja költeni” mondás igazsága is, de művészet megpályázni, előteremteni, a várost gazdagítani. Figyelem, nagyon csalóka lehet a ,,meglévő pénzek elköltése” is. (Az a tény, hogy különböző, törvények által, képletekkel leszabályozott leosztásból egyik évről a másikra váltakozó összegek jelennek meg, lehetőséget ad a város vezetésének, hogy a növekvő összegek esetén saját érdemként adja el a közösség fele a sikert, ezáltal érdemtelen babérokhoz jutva.)
És hogy ezért időben próbáltam is tenni, csatolva közlöm az önkormányzathoz, 2004. szept. 27-én, valamint 2009. jan. 27-én, eljuttatott írásaimat. Próbáltam segíteni mindannak a megelőzésében, amitől féltem, és sajnos, ami be is következett.
Az 1990–1992
közötti időszak lehetőségeiről, megvalósításairól nagyon hiányosak az ismereteim,
ezért nem is kommentálom ezt a periódust (nem szeretnék félretájékoztatni.)
Az
összehasonlítást feltétlenül saját tevékenységem elemzésével kell kezdjem.
Mindazt, amit sikerült megvalósítani. Sok vagy kevés, azt a közösség, a jövő
majd végérvényesen letisztázza.
Ismeretek és
tapasztalat hiányában, induláskor, 1992-ben csak a jó szándék, valamint a tenni
akarás vezérelt. Ma már természetesen nem így van. Az azóta eltelt 25 év már
lehetőséget ad a felkészülésre, a tudatos politikai pályaválasztásra. A nagy
kérdés számomra, hogy a szakmai ismeretek, vagy inkább a hivatástudat, az
önfeláldozó készség a fontosabb? Az ideális természetesen a kettő ötvözete
volna. Mivel ez aránylag ritkán valósul meg továbbra is fenntartom, hogy egy jó
csapat tudja helyettesíteni a szakmai tudás hiányát, de a szívvel-lélekkel való
hozzáállás velünk születik, vagy van, vagy nincs, és semmivel nem
helyettesíthető.
Mivel 2004,
de különösen 2008 után minden lehetséges alkalommal elhangzott, hogy az eltelt
14, illetve 18 évben városunkban érdemben nem történt semmi, vizsgáljuk meg ezt
egy kicsit részletesebben, természetesen a beruházásokra, pénzszerzésre
fektetve a hangsúlyt.
A
lehetőségek terén a legnehezebb időszak volt. De az adódó kevés lehetőséget viszont, áldozatok árán is,
de próbáltuk kihasználni.
Gyakorlatilag
minden kategóriájú pályázattal próbálkoztunk, melyek a teljesség igénye nélkül
a következők voltak:
A Román kormány pályázati kiírásai;
A PHARE uniós fejlesztési programjai
(1989-ben hozzák létre Romániában; 1993-2003 között működött);
ISPA (1999-től) közművesítési program
százezer fölötti lakosú nagyvárosoknak;
SAPARD (1999-től) vidékfejlesztési program, csak községek, falvak számára;
SAMTID (2003-tól) közművesítési program kis és közepes városoknak;
Kormányközi kapcsolatok (Dánia, Svájc, Egyesült Államok
stb.);
Magyarország által biztosított pályázati
lehetőségek;
Hargita megye Tanácsa, és nem utolsó sorban, az RMDSZ kiírásai;
(folytatás a
következő részben)
És végre
néhány szót a jelenről, és nem utolsó sorban a jövőnkről. Itt a tavasz, húsvét
után kezdődnek a tavaszi munkálatok. A jelenünk nagy kérdése, hogy egyáltalán
érdemes-e kínlódni, amikor nem lehet eladni termékeinket, s ha igen, akkor csak
potom áron. Mindezt olyan körülmények között, amikor az áruházláncok
aprópénzért kínálják a külföldről behozott termékeket, így hódítva magukhoz a
fogyasztókat. Természetesen ugyanez érvényes az állattartásra, és nem
utolsósorban a kisiparosok, kézművesek helyzetére is. Jómagam nem osztom ezt a
véleményt, és meggyőződésem, hogy lehet változtatni ezen, de a változtatás
alapfeltétele a kötelező szemléletváltás. A dolgot két oldalról közelítem meg, éspedig:
,,hagyomány és közegészség”. Hagyomány, mert több évszázados. A múlt
gyakorlata igazolta, hogy a kisgazdák, a kistermelők, a kisiparosok elő tudják
teremteni a család számára a legszükségesebbeket. Ezért senki nem kell vegye a
vándorbotot, nem kell vállalja a hányódtatást. Közegészség, mert soha nem volt olyan nagyméretű az ,,önmérgezés” veszélye mint ma.
Két
sarkalatos probléma, mellyel mindennap szembesülünk.
Ha érdemben
lépni akarunk, akkor elsősorban mi szülők, nagyszülők kell felvállaljuk annak a
következményeit, hogy saját gyerekeink, unokáink szemébe nézve tudjuk kimondani
a rideg valóságot miszerint az életben a fő cél elsősorban nem az anyagi
gyarapodás, hanem a kemény, mindennapi munkával előteremtet megélhetés
biztosítása családjaink számára. Alapfeltétel, amely nem zárja ki az anyagi
gyarapodás lehetőségét, sőt, meg kell erősítsen azon hitünkben, hogy lemondani
semmiről sem szabad. Csakhogy számolni kell a következő örök igazsággal. Amióta
világ a világ, csak a társadalom szűk rétegének, a közösségek legtöbb 20%-ának
adatott meg a vágyaik, álmaik megvalósulása az anyagiakat illetően. Ma sincs ez másként. Következik tehát, hogy a
közösség nagy részének a becsületes, kitartó munkával megteremtett megélhetés
biztosítása marad.
Ami pedig az
önmérgezés fogalmát illeti: az anyagiaktól függetlenül tudatosan kell
törekedjünk saját termékskálánk kialakítására, ami garancia az egészséges
táplálkozás biztosítására.
Két feladat adott
a jövőt tekintve. Megvalósíthatóságának első és legfontosabb lépése a ,,kistermelők és fogyasztók egymásra
találása”. A következő részben lesz
szó ennek feltételeiről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése